|
Ki fizessen az elkövetett bűnökért?
Több tízezren kerülhetnek bajba a MÁV ÁBE volt ügyfelei közül, egy érdekes polgári törvény miatt. Mialatt a MÁV ÁBE öt volt vezetője ellen zajlik a sikkasztási per, addig a volt ügyfelek szinte egymást váltják a bíróságokon. Egy polgári törvény ugyanis lehetőséget biztosít a cascós biztosítottak biztosító társaságainak, hogy a kártérítést a vétkes autóson behajtsák, függetlenül attól, hogy volt e érvényes kötelező biztosítása. A biztosító társaság kálváriájának köszönhetően több mint 22000 károsult vár a pénzére.
Egy bemutatott példa alapján, egy hazai autós pert vesztett az Allianz biztosítóval szemben. A bíróság kötelezte, hogy a közel háromszázezer forintos kárt 15 napon belül térítse meg. Nem volt perdöntő, hogy az autós érvényes kötelező felelősség-biztosítással rendelkezett. Egyetlen lehetősége annyi, hogy a megítélt kártérítésre részletfizetést kérjen. A több ezer per mindegyike arról szól, hogy a károsult közvetlenül a károkozótól is követelheti a kár összegét. Ezzel a károkozó egykori MÁV-os ügyfelek mindegyike retteghet. Ez a tény a cascós ügyfelekkel. De mi történt azokkal, aki MÁV-os autóssal ütköztek. Nos, amennyiben nincs elég pénze az ügyfélnek a perköltségre, akkor bottal ütheti a pénzének a nyomát.
A MÁV ÁBE vagyonelszámolása jelenleg még tart. Mivel egyesületről van
szó, a megmaradt vagyonból a kárigények kielégítése az egyesület
alapszabálya szerint zajlik. Eszerint az első körben a személyi sérültek
kártérítése fog megtörténni. A teljes igények kielégítésére pedig nem
valószínű, hogy marad a pénzből. Az egész vagyonrendezési per majd csak
akkor zárulhat le, ha egyértelmű lesz, hogy mennyi a követelés és mennyi
a megmaradt vagyon összesen. Erre azonban még várni kell, hiszen közel
1200 per folyik, melyben a MÁV ÁBE érintett.
A PSZÁF már évekkel ezelőtt súlyos szankciókkal figyelmeztette a MÁV
biztosítót, hogy képezzen megfelelő tartalékot és, hogy a súlyos
hiányosságait pótolják. A szervezet belső vizsgálatot is elindított a
megfelelő eljárás megítélésére. A biztosító a legnagyobb hibákat a
kockázatok azonosításában és kezelésében követte el.
Az Európai Unió ide vonatkozó irányelve alapján kell egy közös
biztosítói alap, mely az ilyen esetekben kifizeti a károsultak
követeléseit. Érdekes módon Magyarországon, ezt a garanciaalapot csak a
kirobbant botrány után hozták létre. Több szervezet, köztük a
Fogyasztóvédelmi Egyesület is azon dolgozik, hogy az érvénybe lépő,
garanciaalap létrehozását meghatározó kötelező felelősség-biztosításról
szóló törvény visszamenőleg is legyen hatályos és a MÁV biztosító
károsultjait ebből az alapból fizessék ki. A szervezetek annak
érdekében, hogy sikeresek legyenek, még az Alkotmány Bíróságot is
megkereste az elképzeléseivel. |